Zalaegerszeg, Tüttőssy Ferenc utca
Sziasztok!
52/2/5 vagyok, vagyis 52 négyzetméter, 2 szoba, 5 éve teljesen felújított, terhek nem nyomják vállam.
A lakóim 2013-ban vásároltak és teljesen felújítottak, kicserélték a vezetékeimet, a színemet, a burkolataimat, elegáns egyedi berendezést kaptam, kicsinosítottak és megtöltötték élettel azt a két szobát, konyhát, fürdőszobát és WC-t melyek alkotnak.
Imádom a belvárosi pezsgést azt, hogy minden egy karnyújtásnyira van tőlem: a buszmegálló, bölcsőde, iskola, cukrászda, boltok, főtér, ha akarom kinyitom a fülem és hallgatom az utcazajt, ha csendre vágyom becsukom és a fesztivál hangja sem zavar...
Igyekeztem óvni őket az időjárástól, a széltől, hótól, hidegtől, nyugatra néző ablakaimból beengedtem a napfény cirógató sugarait. Télen sem kellett sokat rám költeni, a központi fűtés lehetővé tette, hogy a lakóim soha ne fázzanak.
A hálószobában beépített szekrényekbe rejthették el kincseiket, a nappaliban baráti összejöveteleket és társasjáték esteket tarthattak, a szomszédok sosem panaszkodtak, szívesen fogadták barátaikat és kutyáikat egyaránt.
A nyugati erkélyen vasárnap délutánonként árnyékot tartottam, hogy ott kávézhassanak, s kellő teret biztosítottam ahhoz, hogy a kis fűszernövények nagyra cseperedhessenek. A konyhámban téli estéken forralt bor illata szállt, az étkező asztalomnál pedig kényelmesen elfért akár az egész család.

- Első emeleti
- 52 m2
- 2 szoba
nappali, hálószoba, előszoba, konyha + kamra, fürdőszoba, WC, erkély
- Betonpanel lakás
- Konyha, előszoba: járólap
- Szobák: laminált parketta
...eladva...
Minden szoba (ablak) nyugati fekvésű
- Fűtés: házközponti
- Teljes elektromos vezetékrendszer cserélve lett réz kábelekre
- Vízvezetékek is cserélve lettek
- Iskola: 150 m
- Buszmegálló: 100 m
- Központ (Dísz tér): 100 m
- Húsbolt: 30 m
- Pékség: 50 m
- Gyógyszertár: 200 m
Nem értem, mindent jól csináltam, a lakóim boldogok voltak nálam, és most mégis elÁRULNAK engem, azt mondták nem a méret a lényeg, most mégis nagyobbra vágynak.
Nem szeretnék magányos lenni, egyedül karácsonyozni, egyedül telelni… Várom hát az új lakóimat, akik megvesznek és tovább gondoskodnak rólam, ezért kérem: Ingatlanosok, kíméljetek.
Mivel jó adottságaim vannak és a lakóim nagyon szeretnek, XY millió forintnál kevesebbért nem szívesen válnak meg tőlem.
Zalaegerszeg, Tüttőssy Ferenc utca
ELADVA!
ELADVA!